BEMUTATKOZÁS
MULTI-AGT Kft. – A KEZDETEK…
A Multi-AGT Kft. 2012-ben kezdte meg tevékenységét, akkor még csak földmunkával foglalkozó cégként, többnyire magánszemélyeknek, és kisebb generál építőipari cégeknek, ekkor fektettük le vállalatunk alappilléreit. Ekkor még csak 1 db minikotróval rendelkeztünk.
Ez az időszak rendkívül hasznos volt számunkra, ugyanis a konkurensekkel, illetve más ágazatokkal való együttműködésünk, és az ügyfelektől hallott tapasztalatok után felfedeztünk egy piaci rést, amire a piacon tevékenykedő építőipari társaságok nem fektettek kellő figyelmet. Úgy gondoltuk, ez lehet a mi piacielőnyünk!
„SZOKATLAN ÉPÍTŐIPARI CÉG”
Ezt a piaci rést kihasználva robbanásszerűen fejlődtünk, 1 évvel később már 50 milliós gépállománnyal rendelkeztünk, és aktívan 3 munkatársat is alkalmaztunk.
Azt vettük észre, hogy a piacon jelenlévő cégek nagyon ósdi, elavult technikákkal dolgoznak. Szakirányú továbbképzésekről még nem is hallottak, holott vannak ilyenek, és a tényleges vevői elégedettségre, a precizitásra semmi energiát, időt nem fordítanak. Legtöbbjüknek az elérhetőségét is valamilyen Facebook csoportból, vagy ismerőstől kell kikukázni, mire nagy nehezen sikerül az elérhetőséget megszerezned, egy goromba hang megszólal a vonal túlsó végén, azt is alig hallod, mert a háttérben éppen munkagépek zakatoló hangja szűrődik be a telefonba, az illető siet, ezért a munkát nem is igazán tudod neki elmagyarázni, de megígéri, hogy visszahív, aztán nem hív, és kész. Arról nem is beszélve, hogy nem mennek el a megbeszélt időpontra, nem tartják a szavukat, és csomó rejtett költség is felmerül a munka közben. Na ebben vagyunk mi mások…
EZÉRT LETTÜNK SIKERESEK
Nálunk a fentebb sorolt események közül egy sem tud megtörténni! Gépeink frissen szervízelt, biztosítással rendelkező munkagépek, munkatársaink kedvesek, képzettek, és szerteágazó tapasztalatainknak köszönhetően szívesen állnak az ügyfél rendelkezésére szakmai kérdésekben!
Hosszú fennállásunk alatt olyan precíz céges folyamatokat alakítottunk ki, melynek köszönhetően nem fordulhatnak elő olyan történések, amik a vevőt kellemetlenül értinik. Gondolunk itt a visszahívások elfelejtésére, a rejtett költségekre, a megbeszélt időpontok elhalasztására.
A Multi-AGT Kft. építőipari vállalat így tud évről évre Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő építőipari cége maradni, hosszútávú elégedett vevői kapcsolatokat kialakítani, és biztos stabil munkahelyeket teremteni a magyar gazdaságban!
Köszönjük, hogy elolvastad bemutatkozásunkat, kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot, és vitassuk meg projektedet!